Nemzetközi labdarúgás

Hét játékos, aki a Copa Américán futhat be

""

Ángelo Henríquez (Chile, 21 éves, csatár)
18 éves volt, amikor megszerezte játékjogát a Manchester United, és amikor góllal debütált a chilei válogatottban. Az MU-nál várnia kellett a sorára, többször is kölcsönadták, az elmúlt szezonban a Dinamo Zagrebhez, ahol végre megtalálta a számítását, 23 gólt termelt. Talán ez a torna hozhatja meg számára az áttörést hazai közönség előtt.

Jhon Murillo (Venezuela, 20 éves, szélső)
A fiatal géppuskalábú szélső egy hónapja igazolt a Benficához a Zamorától, amellyel kétszer is bajnok lett, és amelynél már 18 évesen tíz gólnál járt. A Balotelli becenévre hallgató játékos debütálása alkalmával 37 másodperc (!) kellett neki ahhoz, hogy győztes gólt lőjön, méghozzá mellel (!) Honduras ellen.

Derlis González (Paraguay, 21 éves, rámadó)
Csak egy éve mutatkozott be a paraguayi válogatottban, ahol mostanság már húzóemberként számítanak rá. Nem csoda, hiszen alapember a svájci bajnok Baselnél, amelynek mezében három BL-gólt is szerzett.

Jesús Corona (Mexikó, 22 éves, támadó középpályás)
Herrera kapitány sok sztárját a júliusi Arany-kupára, a CONCACAF-térség legjobbjait felvonultató tornára tartalékolja, ez lehet a Twente-reménység nagy esélye. Tavaly novemberben ölthette fel először a felnőtt válogatott mezét, és  emlékezetessé is tette ezt az alkalmat. Zseniális asszisztot adott csereként beállva Carlos Velának a hollandok elleni, 3-2-re megnyert barátságos meccsen.

José Giménez (Uruguay, 20 éves, középhátvéd)
19 évesen tökéletesen pótolta a megsérült csapatkapitányt, Diego Luganót a védelemben a tavalyi világbajnokságon, és azóta a védekezésre rendkívül kényes Atlético-edző, Diego Simeone bizalmát is kivívta klubcsapatánál, ahol 28 meccsen játszott.

Carlos Ascues (Peru, 23 éves, középpályás)
Első hat válogatott meccsén öt gólt szerzett, talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, üstökösként robbant be az Inkáknál. Még bámulatosabb a szülőhazájában, a Melgarnál profiskodó futballista mérlege, ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy védekező középpályásról van szó, aki szívesen játszik a középhátvéd poszton is.

Roberto Firmino (Brazília, 23 éves, támadó középpályás)
Firmino a vb előtt harmadik lett a Bundesliga "kanadai táblázatán" 16 góllal és 12 gólpasszal, de akkor még úgy tűnt, a Hoffenheimből lehetetlen bekerülni a brazil válogatottba. 2014 őszén aztán megkapta a bizalmat Dungátóé, és élt is vele, Neymar és Coutinho játszótársa lesz majd, és a viadal egyik kiemelkedő sztárja is lehet belőle.